Történeti áttekintés
Az ármentesítés és visszaszabályozás megindulása előtt a magyar Alföldet a folyók kiöntései, árvizek borították az év legnagyobb részében. Hatalmas nádrengetegek és járhatatlan mocsarak tarkították az alföldi medence felszínét. Emberi települések csak az árvizek fölé emelkedő dombhátakon ragadtak meg és lakóik élete minden vonatkozásban szorosan hozzá volt kötve a vizek életéhez. Igazi „vízi világ” volt, mely szükség esetén élelmet és védelmet biztosított.
Az idő múlásával a népesség száma is megnövekedett, a lakosság életviszonyai megváltoztak. Az addigi állattartás mellett már egyre több lett a megművelt földterület, s az árvizek kiöntései után egyre nagyobb lett az elszenvedett kár is. A falvak, települések lakói eleinte elszigetelten, magukra hagyva küzdöttek a pusztító árvizek ellen.
Szolnok város az első katonai térképen
A XIX. század első felében levonult nagy árvizek mérhetetlen pusztításai után következő ínséges idők hatása alatt a folyók menti községek lakói mind egységesebben követelték a kormányzattól az állandóan megismétlődő árvizek elleni megfelelő intézkedések megtételét. Széchenyi István buzdítására és felhívására az érdekeltek egyletekbe tömörültek a vízszabályozás megoldása céljából, ezzel megkezdődött egy olyan heroikus küzdelem, melyben nincs megállás egy pillanatra sem. Az egykori kiöntések, mocsarak helyén falvak, városok, gyártelepek, utak, vasutak létesültek, élnek, virágoznak. Ilyen területen fekszik Szolnok városa is.
Szolnok város és közvetlen környezetének írott történelme mintegy 1000 évre tekint vissza. Az emberi megtelepedés azonban már jóval korábban megtörtént, legkésőbb a paleolitikum végén már biztosan éltek emberek az akkor már Szolnok közelében kanyargó Tisza mellékén. A népvándorlás korában a népek gyors egymásutániságban jöttek-és mentek. Az Árpád-házi királyok korában elsősorban a sószállítás központjaként és fontos átkelőhelyként volt ismert. Keveset tudunk az akkor még inkább falusiasnak mondható település életéről.
Szolnoki vár és a város a török hódoltság idején
Szolnok városa már a korábbi időkben is kihasználta a folyók partja által kínált lehetőségeket. A fejlesztéssel érintett szakaszon a Tisza partján már a XVIII—XIX. század fordulóján városi belterület húzódott, amely akkor is és most is magas-partnak minősülő terepre települt. Fontosabb létesítményeit a Tisza és Zagyva part mentén helyezte fel, jól látszik, hogy a jelenlegi Tiszaparti sétány mentén alakult ki a város lakott része. Korábban a jelenlegi Tiszaparti sétány helyén, illetve környékén települt sóházak (só és egyéb raktárak) ekkor már ezt a szakaszt is elfoglalták, a gazdasági fejlődés Szolnokot jelentős vízi átrakó állomássá fejlesztette.
A XIX-XX századfordulón még nincs itt árvédelmi töltés, de a kisvízi partvonal és a magas-part közé kereskedelmi raktárak települtek, valószínűen az akkori árvizeket meghaladó padlószinttel. A fellelhető dokumentumok komoly kereskedelmi hajózásról, illetve igen komoly tutajos tevékenységről tanúskodnak.
Az 1919 évi árvíz után, a 20-as évek végére épült ki a belterületi partvédőmű, így a sétány felkészülten fogadta az LNV-t hozó 1932 évi árvizet. Az árvizet követően a 894 cm-es árvíz után meghatározott koronamagasságot (1932.LNV+1,0 m) írtak elő az egész Tisza-vonalon, amely intézkedés után 1933-34-ben indultak meg a kiépítés munkálatai. A rendelkezésre álló adatok szerint a védműépítést az 1910—14 közötti években a terület feltöltése előzte meg.
Kikötő Szolnokon
Az ipartelepi szakasz akkoriba még nem tartozott Szolnok belterületi részéhez, az árvízvédelmi fejlesztések később érték el. Betudható ez annak is, hogy az öblözet viszonylagos magas fekvésénél fogva aránylag keveset szenvedett a nagyvizekből. A Tisza mély fekvésű hullámterét ezen a szakaszon általában az 1919. illetve 1932 évi maximális árvízszintek közelében elhelyezkedő terepmagasság határolja.
A töltés fejlődéssel kapcsolatban megemlíthetjük, hogy a töltések megépítése előtt Szolnok-Tószeg között az itteni út-töltést használták védelmi vonalnak. Az úttöltésnek, különösen a közvetlenül Szolnok alatti szakasza volt veszélyes árvízvédelem szempontjából. A kórház alatti útszakasz magassága kb. 30 cm-rel alacsonyabb volt az akkori legnagyobb árvízszintnél. Ezen a szakaszon az árvizek áttörését az út padkáján minden árvíz alkalmával újraépített nyúlgáttal akadályozták meg. Az úttöltésen a védekezést a Vattagyár, Cukorgyár, a Harkányi-uradalom és Pest megye törvényhatósága bonyolította le a tulajdonukban lévő, illetve kezelésükben álló útszakaszon nem túl sok sikerrel.
A szolnoki Folyammérnöki Hivatal által az 1888 majd az 1900-as években készített tervek alapján a Szolnok-Tószeg közötti magasabb fekvésű területek ármentesítésével irányozta elő, amikor azonban a Szolnok-Tószegi műút jelenlegi formájában kiépült, az akkori idő szerinti közvetlen árvízveszély megszűnt, mivel az út majdnem egész hosszában az 1919-es árvízszint (882 cm Szolnoki vízmércén) fölé emelkedett. Ehhez a szakaszhoz kapcsolódtak Szolnok város belterületi védművei.
Árvízszintek változása a Közép-Tisza-vidéken
Az akkor tervezett gát koronamagassága az 1919-es árvízszint fölött 1,0 m biztonsággal épült volna, a koronaszélesség 4,0 m, a rézsűk hajlása 1:3 – 1:2. Az árvízszintek nem álltak meg, tovább emelkedtetek, a töltéseket tovább emelték. A leiratok szerint a szakaszon 1970 előtt 1958-ban volt az utolsó fejlesztés. A 90’-es évek végét megelőzően 1970-ben volt jelentősebb árvíz, ahol már ez a szakasz értékes területeket igyekezett megvédeni az árvizek pusztításától. Az árvízszintek alakulásáról a 13. táblázat ad bővebb információkat.
A táblázatból jól kivehető, hogy a töltéseink magassága folyamatosan „fogy”, azaz valójában nem változik, csak elsődleges funkciójuk teljesítéséhez már nem kellő magasságúak, azaz a magassági biztonságuk csökken. A magassági hiányokon túl a Közép-Tisza vidékén az árvizek tartósságával is foglalkozni kell. Az alföldi sík, lefolyástalan területeken, mint egy „lavórban” itt reked a jelentős magasságú víz hetekre-hónapokra.
Az árvédelmi töltések azok a vonalas létesítmények, amelynek a feladata a középvízi medrekből kiömlő vizek szétterülésének megakadályozása és szabályozása. A töltéseknek nemcsak magasságilag, hanem keresztmetszetileg is bírni kell a terhelést, azaz megtartani azt a hatalmas vízoszlopot, ami egy rendkívüli árvíz esetén helyenként 5-6 méter is lehet.
Az elmúlt több mint 100 év folyamán az árvizek tetőző vízszintjének növekedése a mértékadó árvízszintek újabb és újabb módosítását tette szükségesség. A tiszai mértékadó árvízszintek tartalma jelentősen változott előírásos értékei mindenütt emelkedte, az emelkedés mértéke 44 cm-től akár 165 cm-ig is terjedt. Az 1998., 1999., 2000. és 2006. évi árhullámok következtében az érvényes mértékadó árvízszint és az előfordult LNV (legnagyobb vízszint) értékek viszonya lényegesen megváltozott. A Közép-Tiszai vízmércéken az LNV-k jelentősen meghaladták a mértékadó árvízszint (MÁSZ) számított, előírt értékeit, több helyen ez az érték meghaladta az 1,0 m-t is. (Szolnokon 80 cm)
Az árvízvédelmi rendszer lecsökkent, esetenként megszűnt biztonságát a fenti körülmények jelentősen befolyásolták, mivel az előírt kiépítési szint a MÁSZ+1,20 m jelenleg.
Problémaként jelentkezik továbbá az árvízvédelmi támfalak, töltések életkora, korábbi építési fázisainak körülményei. A földtöltések egyes szakaszain észlelhető a töltés felső 0,4-0,6 méter vastag felszíni részének intenzív fellazulása, amely lehet a például a fagy erodáló hatása, féregjáratok által okozott fellazulás, amely a földmű és az egész töltés öregedéséhez vezet. A földmű öregedésén, a talajában lejátszódó kémiai, fizikai, biológiai folyamatokat kell érteni, melynek hatására megváltoznak a méretezése szempontjából fontos fizikai paraméterei.
Ezzel összefüggésben és a száraz periódusú időjárási szakaszok hatására egyre többször jelennek meg a töltésekben újabb repedések, melyek veszélyeztetik a földművek állékonyságát, legfőképpen, ha keresztirányban jelentkeznek.(pl: Óballai töltés-szakasz, ahol több km hosszon volt szükség sürgős beavatkozásra – a töltés vízoldali átgyúrására). Potenciális veszélyforrást képeznek az árvízvédelmi töltést keresztező műtárgyak, melyeknél sokszor jelentős kontúrszivárgás tapasztalható.
Támfalak esetében az „öregedést” elsősorban betonkorrózió és dilatációs hézagjainak nem vízzáró szigetelése jellemzi. Amíg a vasbeton szerkezet élettartama a tervezésnél 50 év, addig a korabeli tömítő szalagok, dilatációs hézagkitöltők sokkal hamarabb elvesztették szerepüket. Ezek pótlása legtöbbször csak bontással oldható meg. A tönkremenetelhez vezethet, ha a támfalhoz érkező rétegvizek támfal mögötti összegyűjtése és elvezetése nem megoldott, valamint ha a külső mechanikai behatások ellen nem megfelelően védett.
Tartóssági adatok
Az árhullámok magasságán kívül, jelentős problémát jelent tartósságuk növekedése is. Addig, amíg a vízállás az 1881-1910. közötti években, a szolnoki szelvényben átlagosan csak évi 5 napon keresztül tartózkodott 650 cm felett, 1971-2000. között már 26 napon át, majd a 2001-2006. években 34 nap meghaladást figyelhettünk meg. Amíg a XIX. században alig volt 800 cm feletti árhullám, 2000. után megjelentek az 1000 cm feletti maximumok. Az árhullám 2000-ben 1000 cm felett 11 napon át, 900 cm felett pedig 25 napig tartózkodott a szolnoki szelvényben. Ugyanitt 2006-ban, 1000 cm feletti vízállást 9 napon, 900 cm feletti értékeket pedig 26 napon keresztül figyelhettünk meg. Az árhullámok magasságának és tartósságának emelkedésével drasztikusan növekszik az árvízi kockázat mértéke.
Szolnok vonatkozásában a 2000. évi árvíz jelenti az eddigi a legmagasabb és legnagyobb volumenű árvizet, amely 2000. március 16 - 2000. május 12 között vonult le a területen. Az árvízszint szolnoki vízmércére vonatkoztatva 1041 cm-rel tetőzött, amely addig és azóta sem észlelt magasságú árvíz.
Összeállította : Fazekas Helga
Módosítás: (2010. június 27. vasárnap, 09:29)
- Megszépült és átalakult a Tiszaparti sétány
- Átadták Szolnok legnagyobb árvízvédelmi beruházását
- Átadták Szolnok legnagyobb árvízvédelmi beruházását
- Befejeződött Szolnok legnagyobb árvízvédelmi fejlesztése
- SZOLNOK ÁRVÍZVÉDELMI FEJLESZTÉS - 2014. JÚNIUS
- SZOLNOK ÁRVÍZVÉDELMI FEJLESZTÉS - 2014. MÁJUS III.
- SZOLNOK ÁRVÍZVÉDELMI FEJLESZTÉS - 2014. MÁJUS II.
- SZOLNOK ÁRVÍZVÉDELMI FEJLESZTÉS - 2014. MÁJUS I.
- SZOLNOK ÁRVÍZVÉDELMI FEJLESZTÉS - 2014. ÁPRILIS
- SZOLNOK ÁRVÍZVÉDELMI FEJLESZTÉS - 2014. MÁRCIUS II.